Elsősorban saját rendezvényeket tartunk, de örömmel csatlakozunk minden segítő, közösségépítő programhoz és igyekszünk támogatni a kitűzött célok elérését. Vannak rendszeres, évek óta folyamatosan visszatérő programjaink, de sok egyszeri ötletet is szívesen megvalósítunk.

Néhány jellemző tevékenységünk

ÖKO-nap
Egészen a Covidig rendszeresen, évről-évre rendeztük meg az öko-napunkat, ahol a szemétszedéstől, az odútelepünk karbantartásán át a sok érdekes zöld programot szerveztünk.
 
HiJackers pálya építése, karbantartása
A Rákos-patak mellett hoztuk létre Budapest egyik legnagyobb dirt Bike Parkját. Ez folyamatos gondozást igényel, idén (2023) lesz 10 éve, hogy megépítettünk.
 
Fejlesztőiskola, öregek otthona, lakásotthon
A kerületi iskolában, a sajátos nevelési igényű gyermekek ellátását vállaló iskolába rendszeresen viszünk gokartos programot. Budapest legnagyobb idősek otthona is gyakran elhív minket, hogy a bentlakók kicsit kikapcsolódjanak a pedálos gokartokat használva.