Alapítvány
PROGRAMOK beszámolók nyári tábor Gokart ALAPÍTVÁNY RTK KERÉKPÁR
Rákoshegyi Bringa Nap


2011. október 08.
Rákoshegy, Zsuzsanna tér

Program: 10:00-tól

Képek a programról:


Ismét megrendezésre kerül a már korábban nagysikert aratott kerékpár verseny a Zsuzsanna téren Rákoshegyen.

A versenyre gyülekezés a Kép.u. 14.sz előtt , saját kerékpárral  9.45-kor, motoros rendőri felvezetéssel megyünk a Zsuzsanna térre.

A versenyt korosztályonként fogjuk megrendezni, amelyre előzetesen jelentkezni kell  /legkésőbb október 1-ig /, hogy a rendezés gyorsabb  legyen. A rajtszámokat a gyerekek a helyszínen kapják az előzetes nevezés alapján. Az idén is tartunk Anyukáknak és Apukáknak is futamot, így a versenyen induló szülők nevezését is előre kérjük leadni Szólik Edit tanárnőnek.

 A korosztályok 1,2,3,4,5,6,7,8, osztályosok részére és felnőtt nő, felnőtt férfi kategória.

A körversenyek mellett közlekedésbiztonsági pályát is építünk a gyerekeknek, hogy a biztonságos közlekedés szabályait  is megismertessük velük. Ezenkívül közlekedésbiztonsági teszteket is lehet majd kitölteni, lesz kerékpáros ügyességi pálya, elektromos szimulátor, teszt kérdések, elsősegélybemutató, gyalogos jogosítványt is lehet szerezni. Nick Árpád erőművész is fellép a délelőtt folyamán, illetve  szkander versenyt is tartunk a pihenőidőben a jelenlevőknek.

A versenyen a helyezettek éremdíjazásban részesülnek és egyéb ajándék csomagokkal jutalmazzuk a résztvevőket. A körversenyek során a gyerekek bukósisakot kapnak a szervezőktől a verseny időtartamára.

A verseny várhatóan 14.00 óráig tart.

Kérjük azoknak a szülőknek a jelentkezését, akik szívesen segítenének a lebonyolításban, jelezzék a gyerekek által Szólik Edit tanárnőnél : 06-20-339-2738

Sportosztályosoknak az egyenfelszerelésben kell jönni.

A versenyt támogatja  Pécsi Erika 6.c osztályos szülő,kerékpáros szövetség,Opel Gyulai, Borvári László műsorvezető, Mentőszolgálat , az ORFK, CBA Üzletlánc, First Computer KFT,Parti Buli Bolt Alkoholmentes KFT, Nemes Levente vállalkozó, Görner Ágoston családja a 6 és 1.c-ből, és lelkes szülői gárda a 1.c és 6.c osztályból.

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK  !!!!!!!  NEM LEHET KIHAGYNI !

 

BRINGÁRA FEL !                                                        Köszönettel : Iskolavezetés

 

 

 

 

INDOK Bt.